Piszu cica kalandja – 5. rész
- Selyem Hanna
- May 12, 2024
- 2 min read

Gyorsan odaszaladtak, hogy segítsenek. Nem érdekelte őket, hogy esetleg éhesek, csupán az autós baleset érdekelte őket, hiszen nem szerették volna, ha véletlenül nagy veszélybe kerül valaki, mert nagyon megsérülhet. Mire odaértek, észrevették, hogy nem történt semmi baja senkinek, csak az autók repedtek meg egy kicsit, és azt is észrevették, hogy az az autó, amelyikbe hátulról nekicsapódott a másik, az nem volt más, mint a játékos kislányék autója.
Szerencsére nem ők voltak a baleset bűnösei, hanem azok, akik nekik csapódtak. Piszu és Micus hamar odaszaladtak a kislányhoz, és amint meglátták az arcát, már rögtön tudták, hogy ő lesz az. Mire odaszaladtak. már a másik kocsi sofőrje megkapta a büntetését. és a cicák odaértek a kislányhoz, aki nagyon örült nekik.
- Jééé, megint itt vagytok, drága cuki kis cicusok! - kiáltotta boldogan a kislány.
A kislány gyorsan még elmondta a nevét.
- Amúgy engem Lolának hívnak, bárcsak tudnátok beszélni, vagy értenétek, amit mondok. A cicák igazából értették csak, beszélni nem tudtak. Lola hamar az uzsonnájából leszakított 2-2 friss sonkaszeletet, és odaadta a cicáknak, aztán egy kisebb fémtálba öntött nekik egy kis vizet. A cicák ennek nagyon örültek. Aztán elbúcsúztak Lolától és továbbmentek.
Vajon még milyen kaland érheti őket ezen a csodálatos napon? - nyávogták magukban, és közben kellemesen doromboltak egymásnak. Most már Piszu és Micus legjobb barátnak érezték magukat, és azok is voltak.
Közben láttak fákat, meg sok sok, szép virágot. A fákon már érett termés volt, volt ott almafa, barackfa, meggyfa és még annyi, hogy fel sem tudták sorolni. A virágok illatoztak, volt ott gyermekláncfű, rózsa, árva csalán, kristály virág, és még margaréta is, meg még annyi, hogy fel sem lehetett sorolni. Láttak bokrokat: málnabokor, áfonya bokor, ribizli bokor, egres, és még nagyon sokféle bokrot láttak.
Az ebéd egy kisegér volt. Amint megláttak egy kisegeret, elkezdték kergetni, mert már nagyon éhesek voltak, és szomjasak. Mire megfogták az egeret, el is felezték egymással. Fele volt Piszué, fele volt Micusé. Inni találtak egy szépen csörgedező patakot, melyben a víz szintén eléggé friss volt.
Rábukkantak egy kis tisztástra, ami nagyon szemetes volt. Sajnos az emberek mind oda dobálták a szemetet. Így hát elhatározták, hogy a sok fuldokló szegény állat miatt ezt most szépen eltakarítják. Kerestek egy zacskót, amit szintén egy ember dobott le a földre, és nekiláttak eltakarítani a szemetet.
Nem volt könnyű munka, mert eléggé sok volt a szemét. Volt ott papír, palack, zacskó, műanyag. Aztán egy óra múlva olyan szép tisztaság lett, hogy ilyen szép még ez a terület soha sem volt. Igaz, hogy egyszer sem jártak itt, most voltak itt legelőször, de úgy érezték, hogy itt mindig is sok volt a szemét. Elfáradtak, de örvendtek, hogy egy új, tiszta helyet sikerült varázsolniuk. Mindezt csak úgy, hogy egymást segítették.
Selyem Hanna II. A
Commentaires